Szervezetünk

( Kórházunk fő szervezeti összetevőinek megnevezésére kattintva megjelenik azok bontása. )

ÁGYSZÁM

OSZTÁLY / RÉSZLEG / CSOPORT

111

Fül-orr-gégészet

Az osztály működése kiterjed a rutin fül-orr-gégészet minden ágára.
A fülészeti betegségek vizsgálatát és gyógyítását operációs mikroszkóppal végezzük.

A kisgyermekkorban gyakori hallásromlást okozó középfülgyulladások esetén altatásban szellőzőcsövet ültetünk a dobhártyába, ezzel gyógyítani tudjuk a halláscsökkenést.

Felnőtt korban idült középfülgyulladások, sérülések kezelése is sikerrel történik. Hirtelen kialakuló idegi hallásvesztés és belsőfül eredetű szédülés esetén részletes kivizsgálás után a legmodernebb szabvány szerint összetett gyógyszeres kezelést alkalmazunk.

Az orr és az orrmelléküregek betegségeinek gyógyításában felhasználjuk a legkorszerűbb nagyítócsöves eljárást, az ún. „orrendoszkópiát”. Ennek segítségével orrpolipot, orrkagyló megnagyobbodást és az orrmelléküregek betegségeit kíméletesen külső feltárás nélkül tudjuk kezelni.
A kezelések minimális beavatkozással végezhetők, kevéssé megterhelők és jelentősen lerövidül a kórházi ápolási idő is. Az orrvérzéseket és az orrsövény okozta orrdugulást is igen jó eredménnyel gyógyítjuk.

A traumatológiai osztállyal és a szájsebészettel közösen sikeresen látjuk el az orrcsont és az arckoponyatöréseit.

Az egyre gyakoribb allergiás náthát a legkorszerűbb európai protokollt alkalmazva vizsgáljuk ki és látjuk el gyógyszerekkel, melyekkel tünetmentességet lehet elérni.

A torokbetegségek közül legnagyobb számban az idült mandulagyulladás fordul elő.
Gyermekeknél mindig altatásban történik a mandula és az orrmandula eltávolítása. Szülő számára is tudunk férőhelyet biztosítani. Felnőtteknél igény szerint altatásban végezzük a mandulaműtétet.

Sebészet

Osztályunk a lakosság akut és krónikus sebészeti ellátását biztosítja. Az elmúlt években arra törekedtünk, hogy a legmodernebb eljárásokat is bevezessük, így minél több szakterületet láthassunk el. A műtéteket modern, zsiliprendszerű, légkondicionált műtőben végezzük.

Epe-, epeút- és hasnyálmirigy-sebészet
Az egyik leggyakoribb műtét az epehólyag eltávolítása, amelyet korábban hagyományos úton, de néhány éve gyakorlatilag akut és krónikus esetben is laparoscoppal végezzük. A laparoscopos technikát más területen is alkalmazzuk. Végrehajtjuk a ductus choeldochus műtéteit is, intraoperatív cholangiographiaval, illetőleg a Vater papilla exploratiojával. Így ellátjuk az icterus különböző formáit végleges és palliatív módon.
A hasnyálmirigy acut és chronicus sebészeti kezelését is végezzük feltárás, drainalas, cystaműtétek, resectiok, pancreatico-jejunostomiák formájában.
A májon is végzünk műtéteket, segmentectomiát, lobectomiát, a típusos májresectiokat, ellátjuk a májtályogokat is.

Nyelőcső-, gyomor- és bélsebészet
A gyomor felső és alsó részének resectioját, de teljes eltávolítását is végezzük daganatok esetében. Ehhez felhasználjuk a legkorszerűbb varrástechnikát, a modern egyszer használatos varrógépeket is. A gyomor hagyományos műtéteinél törekszünk a szervkímélő eljárásokra, vérzés, perforatio, nyombélfekély esetén vagotomiát és pylorusplasticat, illetőleg proximalis selectív vagotomiát is végzünk a resectiok mellett. A cardia functionalis betegségei miatt rekeszsérvek esetén fundoplicatiot alkalmazunk, törekszünk ennek laparoscopos elsajátítására is.

Traumatológia

Osztályunk ellátja a terület gyermek és felnőtt traumatológiai betegeit, ezen túl az egység részeként ortopédiai és idegsebészeti profillal is rendelkezünk. A fekvőbeteg osztály egy asepticus részből, egy tőle elkülönült septicus sebészeti részből, ill. szorosan az osztály mellé integrálva egy postoperatív őrző egységből áll. A legsúlyosabb sérülteket kezelésük bizonyos fázisában a Központi Intenzív Osztályon helyezzük el.

Az osztály ellátási profiljában gyakorlatilag a teljes traumatológiai spektrum fellelhető, az egyszerűbb sebek, végtagsérülések ellátásától a súlyos polytraumatizált agykoponyasérültek ellátásáig.
A leggyakoribb műtéti típusok közé a csípő-, végtagtörések, nagyízületi törések tartoznak, melyeket a kor színvonalának megfelelően a legkorszerűbb instrumentumok segítségével látjuk el
A teljesen felújított, európai színvonalú műtő lehetővé tette egy limitált nagyízületi endoprotézis program folytatását (csípő- és térdizületi protézis beültetés).

Az akut és krónikus koponyasérültek műtéti ellátása idegsebész szakorvos közreműködésével szintén profilunkba tartozik.

Egyre nagyobb jelentőségűek a mai modern minimál invazív sebészeti technikákon belül az ízületi arthroscopos diagnosztikai és therápiás beavatkozások, melyek mind a fiatal sportolók, mind az idősebb, degeneratív ízületi bántalmakkal küszködők problémáit segítik megoldani. Főként térdízületi, de váll- és bokaízületi beavatkozások is az ellátási terület részét képezik.

Kisgyermekkorú betegek esetén általában a szülőt – kérésére - kísérőként gyermekével együtt felvesszük a kórházba.

Urológia

Intézetünkben a korszerű urológiai ellátás személyi és tárgyi feltételei adottak. Az alapvető urológiai betegségek teljes körű kivizsgálásához rendelkezésre állnak a megfelelő műszerek és az úgynevezett háttér-diagnosztikai lehetőségek (röntgen, CT, ultrahang, izotóp, laboratórium, stb.).
A hagyományos rutinműtéteken túl osztályunkon jelentős számban, jó eredménnyel végezzük a legkorszerűbb endoszkópos beavatkozásokat, amikor a húgycsövön keresztül vagy a testen ejtett 1 cm-es metszéseken keresztül bevezetett műszerekkel végezzük a műtétet.
 
A vesekőbetegség komplex kezelése: A húgyúti kövek úgynevezett külső lökéshullám kezelését is végezzük, amikor az összezúzott törmeléket a beteg kivizeli. A nagyobb köveket endoszkóposan távolítjuk el. Ilyen beavatkozásokra ellátási területünkön kívülről is gyakran jönnek betegek. Hagyományos feltárásos műtétet már évek óta nem végzünk.
 
A prosztata betegségeinek kezelése: A prosztata-megnagyobbodás műtéti kezelésének döntő többsége is endoszkóposan, a húgycsövön keresztül történik. Rendelkezünk speciális lézerrel is, mellyel a prosztata endoszkópon keresztül roncsolható. Hagyományos feltárásos műtétet az esetek kevesebb, mint 10 %-ában végzünk. Lehetőség van a prosztata katéteres melegítésére is, ami a vizelési panaszokat csökkenti. Prosztatagyulladás okozta fájdalom esetén a gyógyszerek mellett alkalmazzuk a prosztata elektromos ingerlését, ami az alhasi fájdalmakat jelentősen csökkenti.
 
Szemészet

Az osztály feladata a területünkön élő lakosság általános szemészeti ellátása mind a fekvő-, mind a járóbetegek vonatkozásában.

Fő profiljaink:

  • szürke hályog miatti műtétek végzése hátsó csarnoki műlencse-beültetéssel
  • szemhéj-plasztikai műtétek
  • kötőhártya-műtétek
  • balesetesek műtéti ellátása
  • mélyebb szemgyulladások kivizsgálása, kezelése
  • zöldhályogosok kezelése
  • az egész kórház szemészeti consiliummal való kiszolgálása

Az osztály orvosai Beosztásuk Szakvizsgáik
Farkasné Dr. Gyöngyösi Ágnes mb. vezető főorvos szemészet
Dr. Huszár Szilvia szakorvos szemészet
Dr. Sipos István szakorvos (közreműködő) szemészet

139

Általános belgyógyászat

Az részleg fő profilja az általános belgyógyászati betegellátás. Emellett azonban egyre inkább törekszünk a kialakított szakmai profilunk alapján irányítani betegfelvételi rendszerünket. így a már említett általános belgyógyászati betegek ellátása mellett elsősorban a szív- és érrendszeri betegségek gyógyításával és lehetőség szerinti megelőzésével, azaz eme betegségek létrejöttét elősegítő, ún. rizikótényezőkkel (magasvérnyomás-betegség, cukorbetegség, zsír-anyagcsere betegségei stb.) rendelkező betegek kezelésével és ellenőrzésével foglalkozunk. Orvosaink és szakdolgozóink szakképesítésének megfelelően a lehető legkorszerűbb diagnosztikus és terápiás eljárásokat alkalmazzuk, hogy minden tevékenységünket a XXI. századnak és az elvárásoknak leginkább megfelelő színvonalon folytathassuk.

Az részleg dolgozói végzik a folyamatos sürgősségi és a tervezett fekvő- és a járóbeteg-ellátást egyaránt, valamint a Kardiológiai ambulanciát is működtetjük. Kardiológiai tevékenységünk során napi munkakapcsolatban vagyunk a régió centrumával, a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központjával. Ennek előnyeit mindkét fél, különösen a betegek érezhetik.

A koronária őrző látja el a szív és keringési rendszer rendellenességei miatt életveszélyes állapotba kerülő betegeket (szívizom-infarktus, súlyos szívelégtelenség, életveszélyes ritmuszavarok stb.), ahonnan az állapotuk alakulásának megfelelően vagy a régió centrumába, vagy az általános belgyógyászati részlegre kerülnek a betegek.

Gasztroenterológia

A részleg az emésztőszervek betegségeivel foglalkozik.

Endoscopos vizsgálatokat végzünk szakrendelésünkön (szakrendelő 2. szinten): gastroscopia, nyelőcső, gyomor, felsővékonybél vizsgálat - gyulladásokra, fekélyekre derülhet fény, szövettani mintavételek, bactérium kimutatása, sz.e. Therapias beavatkozások - endoscopos vérzéscsillapítás, polypok eltávolítása.

Colonoscopia: a vastagbél endoscopos vizsgálata, mely során szintén therapiás beavatkozásokra is van lehetőség - endoscopos vérzéscsillapítás, polypok eltávolítása.

Emellett az epeutak, hasnyálmirigy betegségeivel is foglalkozunk, szintén lehetőség van therapias beavatkozásokra - epeúti szűkületek megoldása, stentek behelyezése, epeúti kövek eltávolítása.

Ezzel párhuzamosan táplálási képtelenség (pl.: gégedaganat) esetén táplálószondákat ültetünk be.

Májbetegségek diagnosztikáját - májbiopsziákat végzünk.

Chronikus emésztőszervi betegségek gondozásával is foglalkozunk.

Az elmúlt 1 év alatt kivizsgált és gondozott betegeink száma ugrásszerűen megnőtt.

Reumatológia és mozgásszervi rehabilitáció

Reumatológiai ellátásunk a morgásszervi betegek konzervatív kezelését jelenti, és a szorosan vett gyulladásos, reumatológiai kórképeken kívül felöleli a konzervatív ortopédia kórképeinek (degeneratív gerinc- és ízületi megbetegedések, scoliosis, spondylolisthesis, M. Scheuermann, csípőficam, genu varum, valgum stb.), csontbetegségeknek, számos neurológiai, neuromuscularis betegségeknek, mozgásszervi rehabilitációs eseteknek, valamint egyes belgyógyászati kórképekhez társuló mozgásszervi betegségeknek a gyógykezelését.

A reumatológiai rehabilitáció mellett stroke-eseteket, valamint a traumatológiai, ortopédiai, idegsebészeti műtéten átesett betegek utókezelését végezzük. A rehabilitáció során célunk, hogy segítséget nyújtsunk a betegnek optimális funkcionális szintje elérésére, hogy mindennapi feladatait a lehetőségek szerint minél fájdalommentesebben láthassa el. Az osztályra előjegyzés útján kerülnek a betegek, de sürgős esetben lehetőség van azonnali elhelyezésre is.

Az osteoporosis kiemelt helyet foglal el az osztály és a járóbeteg-rendelés tevékenységében. Az Osteoporis szakambulancián a postmenopausalis osteoporosis és a férfi osteoporosis korai diagnosztikája, terápiája, gondozása történik nagy alapossággal. Diagnosztikus hátterünk axialis denzitometer, csontanyagcsere labor, CT, izotópvizsgálat, mammográfia, Menopausa ambulanciával való szoros kapcsolat biztosítja a betegek legkorszerűbb ellátását.

A fizioterápia - gyógyfürdő, gyógytorna, masszázs, elektroterápia - mind az osztályos, mind az ambuláns ellátás szerves részét képezi.

Diabetológia

Részlegünk az Intézet vezetésének irányítása, ellenőrzése, a Noninvaziv Mátrix Osztály részeként a kórház szervezetén belül önállóan működik, folyamatos szakellátást biztosít a nap 24 órájában.

Az általános belgyógyászati ellátáson belül, a diabetológián kívül főbb profiljaink:

  • légzőszervi-,
  • vese és húgyúti-,
  • endokrinológiai és anyagcsere-,
  • nem reumatológiai jellegű izületi váz és izom betegségek-,
  • mérgezések ellátása

Részlegünk minden orvosa belgyógyász szakorvos, ezen felül közülük kettő a diabetológus orvosi szakképzettséggel is rendelkezik.

Az ápolási munkát 9 szakképzett dolgozó végzi, közülük 1 főiskolai végzettséggel is rendelkezik, többen magasabb szintű szakápolói, illetve főiskolai képzésben vesznek részt, hogy minnél inkább megfeleljenek a feladatnak,

  • a szükségletből kiinduló, betegcentrikus,
  • a betegek gyógyulását minnél jobban elősegítő,
  • a betegek elégedettségét elnyerő ápolásnak.

A részlegen évekkel korábban ún. "cukorbeteg kórtermeket" alakítottunk ki. Itt a betegek közvetlen gyógykezelése mellett speciálisan képzett diabetológus orvosok irányításával, diabetológus szakasszisztens, szakképzett ápolói csoport és dietetikus segítségével történik a tanácsadás, oktatás az életmóddal, étrenddel, szövődmények megelőzésével kapcsolatban, az öninjekciózás, vércukormérés elméleti és gyakorlati ismereteinek elsajátítása, az ismeretek felfrissítése, a felmerült konkrét kérdések megbeszélése.

Kardiológia

és Kardiológiai intenzív

Az osztály fő profilja a non-invazív kardiológiai betegellátás.

Az elmúlt negyven év alatt osztályunkon kezdetben általános belgyógyászati ellátás történt, de már több mint 20 éve az osztály egyre inkább a kardiológiai betegellátás profilja irányában mozdult el.
Dr. Gesztesi Tamás osztályvezető főorvos irányítása alatt került kialakításra a 6 ágyas Koronária Őrző, majd Dr. Balogh Elemér főorvos úr vezetése alatt a Koronária Őrzőben az országban az elsők között történt vérrögoldó kezelés akut szívizom infarktusban. Az Ő irányitásával alakították ki a korszerű kardiológiai diagnosztikai laboratóriumot és a belgyógyászati osztály egyre inkább a kardiológiai betegellátás felé mozdult el, majd megalakult az önálló Kardiológiai Részleg.

A régió 130.000 lakosának kardiológiai ellátását végezzük, évente közel 1500 - zömmel kardiovaszkuláris betegségben szenvedő - beteget ápolunk és gyógykezelünk. Nagyon fontos feladatunk, hogy a mai teljesítmény orientált világ kihívásait teljesítve még azt is biztosíthassuk, hogy betegeink otthon és jól érezzék magukat osztályunkon, ezért folyamatosan keressük a komfortosítás lehetőségeit. Az osztály kórtermeiben a Koronária Őrzőn túl, kórtermenként 1 - 1 ágyon fekvő beteget van lehetőségünk monitorizálni.

Betegeinkkel felvételükkor megismertetjük az osztály sajátosságait és igyekszünk mindenkivel megtalálni azt a hangnemet és bizalmat, ami lehetővé teszi, hogy a későbbiekben komoly vizsgálatokról, tervezett beavatkozásokról, esetleges műtétekről gátlások nélkül beszélgethessünk velük.

Bőrgyógyászat

A bőrgyógyászati részleg dolgozóinak feladata területünk bőrbetegeinek kivizsgálása, kezelése és ápolása, a járóbeteg-ellátási igények magas színvonalú kielégítése, a rászoruló betegek rendszeres gondozása.

Szakmai tevékenységünk a klasszikus bőrgyógyászat profiljának csaknem teljes egészét felöleli, kiegészítve az egyre fontosabbá váló allergológiával és bőrsebészettel. Az osztállyal szoros integrációban nagy forgalmú Bőr- és Nemibeteg-gondozó és szakrendelés is működik.
A klasszikus dermatológia mellett az igényekhez való alkalmazkodásként a dermatológiával összefüggő sebészeti beavatkozások és phlebológiai kezelések elvégzése is nagy szerepet játszik tevékenységünkben.

Az utóbbi években felfejlesztettük az allergológiai vizsgálati lehetőségeinket, és - ehhez szorosan kapcsolódóan, főleg a pollenózisok vonatkozásában - bevezettük a specifikus immunterápiát, amelynek ma már rutinszerű alkalmazásával igen jó eredményeket tapasztaltunk. Allergiás betegeink között egyre több a gyermek, akik definitív ellátást kaphatnak, mivel részlegünkön gyermekgyógyász képzettségű bőrgyógyász szakorvos is dolgozik.

4

Csecsemő- és gyermekgyógyászat

Csecsemő- és gyermekgyógyászat, Gyermek fertőző, Koraszülött gondozás, PIC és Gyermek fül-orr-gégészet,

Osztályunk alapítványa: "Életünk a gyermekünk" közhasznú alapítvány
számlaszám: OTP Bank 11732064-20049784
e-mail: gyermekal@halasi-korhaz.hu

A területünkön élő mintegy 20-25000 csecsemő, gyermek és serdülő számára nyújtunk komplex egészségügyi ellátást a Csecsemő- és Gyermekosztályon, ahová minden akut ellátást igénylő gyermek beteget felveszünk.

A sürgősségi ellátás személyi és tárgyi feltételeit megteremtettük, szükség esetén akár subintenzív ellátást is tudunk nyújtani valamennyi rászoruló betegnek.

Osztályainkon 1994. óta lehetőség van a gyermekek és szülők együttes kórházi felvételére annak érdekében, hogy elviselhetőbbé, könnyebbé tegyük a kórházi tartózkodás kényszerű idejét kisbetegeink számára.

A gyermekellátáshoz szükséges valamennyi klinikai szakma elérhető kórházunkban és a diagnosztikus lehetőségeink is csaknem teljes körűek.

Ennek megfelelően az általános gyermekgyógyászati kórképek kivizsgálásán és gyógykezelésén túl az alábbi speciális területeken tudunk a betegeink rendelkezésére állni mind a fekvő-, mind a járóbetegeink számára:

Neonatológia:

Koraszülött utógondozónkban olyan csecsemőket látunk el, akik kis súllyal, idő előtt születtek, vagy rendszeres ellenőrzést, fokozott figyelmet igényelnek megszületésüktől kezdve.

Pulmonológia:

33

5

15

32

Felnőtt fertőző / Hepatológia

Fő profilunk a megye teljes területén jelentkező klasszikus és újabb fertőző betegségekben szenvedők ellátása. Osztályunkon betegeink kivizsgálását, kezelését és ezáltal gyógyulását, a kedvező építészeti adottságok, elkülönítési lehetőségek mellett jól képzett és nagy tapasztalattal rendelkező szakdolgozók segítségével végezzük a folyamatos betegellátás igényeinek megfelelően.

A fertőző betegségeken túl közel 20 éve foglalkozunk a bármilyen okból kialakult májbetegségek kivizsgálásával, gyógykezelésével ill. speciális szakrendelésünkön a rendszeres gondozásukkal is. Ezen túl készséggel kezeljük az általános belgyógyászat körébe tartozó betegeket is, a technikai feltételek valamint dolgozóink szakképzettségei ezt is lehetővé teszik.

Osztályunk nyílt rendszerű, néhány ritkábban előforduló, nagy fertőzőképességű betegségtől eltekintve betegeink a szokványos kórházi szabályok szerint élhetnek. A látogatás rendje a kórházi szabályzatnak megfelelő, azonban - tekintettel a nagy számban előforduló, időnként távolabbi vidékekről származó betegeinkre is - ezt rugalmasan kezeljük.

Az osztály orvosai Beosztásuk Szakvizsgáik
Dr. Egri Antal vezető főorvos fertőző betegségek, belgyógyászat
Dr. Fuchko Maryana szakorvos jelölt  

50

Szülészet-nőgyógyászat

Kórtermeink nagyobb része 2-5 ágyas, televízióval felszerelt, többségük komfortos, WC, fürdőszoba tartozik hozzájuk.

Családcentrikus szülészeti program keretében a leendő édesanyák mellett a majdani apák is nagy számban vesznek részt a szülésre felkészítő tanfolyamokon. Ezeken a foglalkozásokon az egészségügyi ismeretek megszerzésén túl az osztály megismerésére is lehetőség nyílik, csakúgy, mint a különböző speciális (terhes, ún. baba-mama) gyógytornára. Az együttszülés lehetőségét a két szülőszobán biztosítani tudjuk, valamint alternatív szülőszoba is a vajúdók rendelkezésére áll.

A szülés után az édesanyákat a rooming-in ellátási rendszerben az újszülöttekkel egy szobában helyezzük el, ahol szakképzett szülésznők és csecsemőápolók állnak rendelkezésükre.

Az osztály műtéti tevékenységének ars poeticája a korszerű műtéti technikák alkalmazása maximális biztonság mellett. A beteg számára a legkisebb megterhelést jelentő sebészeti eljárások alkalmazására törekszünk. Csak a kiforrott, többszörösen tesztelt módszereket vesszük át, mert számunkra továbbra is a legfontosabb az eredmény, a beteg minél előbbi gyógyulása, felépülése.

Nagy beavatkozásokból (hasműtétet, méheltávolítást, stb.) több mint 450-et végzünk. Több tucat az endoszkópos operáció, 100 feletti a rádiófrekvenciás méhszáj-műtét, az ún. loop conizatio. Biztosítjuk a műtét alatt, illetve után altatott betegeink műszeres ellenőrzését.

A szeméremtesten végzett műtétek (jó- és rosszindulatú elváltozások esetén): vulvectomia, excisio.

A hüvelyen végzett műtétek (hüvely sérülése, a gát sérülése, a hüvely előesése, a vizelet elcsepegése esetén): mellső és hátsó hüvelyfali plastica, a gát rekonstrukciós műtéte.

8

Aneszteziológia és intenzív betegellátást

Osztályunk a műtéti érzéstelenítéssel és a súlyos, gyakran életveszélyes állapotok, betegségek kezelésével foglalkozik.

A betegek a műtétes osztályokon, az operáció előtti vizitek során találkozhatnak velünk leggyakrabban, melynek célja – a nemzetközileg elfogadott szakmai szabályoknak megfelelően – a beteg és betegségei megismerése, a részletes tájékoztatás és a tervezett műtéthez legmegfelelőbb érzéstelenítési forma kiválasztása, megbeszélése.

A személyes találkozás előtt kötelezőek bizonyos labor- és egyéb vizsgálatok is, mivel csak ezek segítségével lehet biztosítani, hogy az érzéstelenítések során minél kevesebb váratlan esemény következzen be.

A különböző műtétek során szakdolgozóink segítségével orvosaink végzik az altatást, érzéstelenítést, majd folyamatos felügyeletük mellett, magas technikai színvonalú berendezések használatával gondoskodnak a betegek biztonságáról, életműködéseik fenntartásáról.

A beavatkozások végén a betegeket - állapotuktól függően- az őrző részleg, az alapbetegség szerint illetékes osztály vagy az intenzív osztály dolgozóinak adják át.

Az Intenzív osztályra a betegek más osztályokról, a műtőkből, esetleg a mentők segítségével érkeznek. Az ellátás itt is folyamatos, hiszen a betegek súlyos, gyakran életveszélyes állapota mindezt megköveteli.

Az ellátás során – a folyamatos felügyelet mellett –gyakran kerül sor olyan életmentő beavatkozásokra, mint például a gépi lélegeztetés, mesterséges táplálás, keringéstámogatás stb., amelyek alkalmazása nélkül a betegek életben maradási esélyei minimálisak lennének.

Ezek biztosításához az intenzív osztályon megvannak a szükséges személyi és tárgyi feltételek, a dolgozók nagy gyakorlattal és tapasztalattal, rutinszerűen végzik el a szükséges beavatkozásokat.

50

Reumatológia és mozgásszervi rehabilitáció

Reumatológiai ellátásunk a morgásszervi betegek konzervatív kezelését jelenti, és a szorosan vett gyulladásos, reumatológiai kórképeken kívül felöleli a konzervatív ortopédia kórképeinek (degeneratív gerinc- és ízületi megbetegedések, scoliosis, spondylolisthesis, M. Scheuermann, csípőficam, genu varum, valgum stb.), csontbetegségeknek, számos neurológiai, neuromuscularis betegségeknek, mozgásszervi rehabilitációs eseteknek, valamint egyes belgyógyászati kórképekhez társuló mozgásszervi betegségeknek a gyógykezelését.

A reumatológiai rehabilitáció mellett stroke-eseteket, valamint a traumatológiai, ortopédiai, idegsebészeti műtéten átesett betegek utókezelését végezzük. A rehabilitáció során célunk, hogy segítséget nyújtsunk a betegnek optimális funkcionális szintje elérésére, hogy mindennapi feladatait a lehetőségek szerint minél fájdalommentesebben láthassa el. Az osztályra előjegyzés útján kerülnek a betegek, de sürgős esetben lehetőség van azonnali elhelyezésre is.

Az osteoporosis kiemelt helyet foglal el az osztály és a járóbeteg-rendelés tevékenységében. Az Osteoporis szakambulancián a postmenopausalis osteoporosis és a férfi osteoporosis korai diagnosztikája, terápiája, gondozása történik nagy alapossággal. Diagnosztikus hátterünk axialis denzitometer, csontanyagcsere labor, CT, izotópvizsgálat, mammográfia, Menopausa ambulanciával való szoros kapcsolat biztosítja a betegek legkorszerűbb ellátását.

A fizioterápia - gyógyfürdő, gyógytorna, masszázs, elektroterápia - mind az osztályos, mind az ambuláns ellátás szerves részét képezi.

30

Neurológia

A korszerű diagnosztika szinte minden szegmense rendelkezésünkre áll az ideggyógyászati kórismék felállításához. A speciális laboratóriumi és különleges radiológiai képalkotó eljárások elvégeztetéséhez megvan minden szükséges feltételünk vagy helyben (CT, Doppler és különféle kombinált izotóp eljárások), vagy jó kollaboratív kapcsolataink révén az ország bármely egyetemi intézményében (MRI, PET, SPECT stb.).

Orvosgárdánk szakmailag igen képzett, többségüknek két vagy több szakképesítése van, munkájukat tapasztalt, megbízható szakdolgozók segítik. Az elmúlt években egyre fokozódó igény jelent meg az addiktológia iránt, melynek kielégítésére két szakorvosunk is szakképesítést szerzett.

Neurorehabilitációs rendelésünkön évek óta – megyénkben egyedülálló módon – egy olyan nagy teljesítményű soft-laser készülékkel is tudunk dolgozni, amelynek segítségével a gyógyulási időtartam közel felére csökkenthető bizonyos fájdalomszindrómák, nehezen gyógyuló sebek, makacs fekélyek, valamint egyes mozgásszervi panaszok kezelése során.

50

Psychiátria

Osztályunk működése emberközpontú, igazodik a betegek egészségi állapotához, tudományosan megalapozott. Az osztály dolgozói az egészségügyi ellátás során a betegek emberi méltóságát mindenkor tiszteletben tartják.

Osztályunkon az akut pszichiátriai fekvőbetegek ellátása történik önkéntes kérelemre, sürgős szükség alapján, vagy kötelező gyógykezelés bírósági elrendelését követően.

Az osztályon folyó gyógyító munka elsősorban gyógyszeres és egyéni, illetve csoport-pszichoterápiára épül.
A járóbetegeket elsősorban a különálló pavilonban elhelyezett Pszichiátriai és Addiktológiai Gondozóban látjuk el, részben itt látjuk el a szakrendelésre jelentkező betegeket is.

Az osztály fő profilja: A heveny organikus pszichoszindrómákban - demenciák, delíriumok, - alkohol okozta heveny mentális és viselkedészavarokban, skizofréniában, affektív zavarokban és egyéb heveny pszichiátriai megbetegedésben szenvedő felnőttek gyógykezelése.

A gyógyítás minden esetben a beteg állapotának és szükségleteinek figyelembevételével történik.
Munkánk során szorosan együttműködünk a társadalom különböző rétegeivel, intézményeivel.

8

Sürgősségi betegellátó osztály (SBO)

Aki időt nyer, életet nyer!

Telefonszám: 77/ 522-061
e-mail: sbo (@halasi-korhaz.hu)
Ágyak száma: 8

Osztályunk 2006 március 7-én kezdte meg működését.

Az épület földszintjén található új egység alapvető feladata, hogy - mintegy a kórház kapujaként - fogadja az összes sürgősséggel beutalt, illetve beutalóval nem rendelkező, de előre láthatólag sürgősségi kórházi ellátást vagy felvételt igénylő beteget.

A Sürgősségi Betegellátón az orvosi vizsgálatot követően rögtön megkezdődik a beteg elsődleges ellátása, a sürgősségi ellátásra felkészült szakszemélyzettel, illetve a kórisme megállapításához szükséges elsődleges vizsgálatok is megtörténnek.

A szükséges laboratóriumi, képalkotó, valamint szakorvosi konzultációk elősegítik, hogy a lehető leghamarabb körvonalazódjon a kezelendő betegség.

A helyszíni konzíliumokkal a Sürgősségi Betegellátón történik ugyanakkor a súlyos állapotú betegek megfelelő monitorizálása, felügyeletének biztosítása.

Központi műtő és sterilizáló

A Központi műtő 6 db műtőből (4 db aszeptikus, 1 db szeptikus és 1 db készenléti műtő) áll, a hozzá tartozó teljes kiszolgáló helyiségcsoportokkal.

A műtők építészeti és orvostechnológiai kialakítása teljes mértékben megegyezik, így bármelyikben elvégezhető az összes, igényként felmerülő műtét (sebészet, traumatológia, idegsebészet, ortopédia, urológia, gégészet, szemészet).

Külön figyelmet érdemelnek az itt végzett endoscopos műtétek, ahol kis bőrmetszés után száloptikás eszközt vezetnek a kívánt területre, és céleszközök segítségével különböző beavatkozásokat végeznek: pl. epehólyag és vakbél eltávolítása, térdízületi szalagpótlás, vesekő eltávolítása, daganatos vese eltávolítása, retroperitoneális nyirokcsomólánc eltávolítása áttétek esetén. Itt történik a csípő- és térdprotézisek beültetése is. Hasi aorta aneurysma miatt sikeresen operált betegeink a Szegedi Orvostudományi Egyetem ideérkező érsebészeinek felkészültségét bizonyítják.

Központi műtőnk rendelkezik a műtői szolgáltatások biztosításához szükséges technikai feltételekkel, műtéti anyagokkal, és alkalmazásunkban állnak a műtői tevékenység kiszolgálásához és biztosításához szükséges személyek.

A műtői tevékenységet műtővezető főorvos hangolja össze, és így a megfelelő szervezettség mellett jelenleg műtői szabad kapacitással rendelkezünk. A műtők magánorvosi tevékenységhez bérelhetők, ehhez szintén biztosítjuk a kiszolgáló személyzetet és a műtéti anyagokat.

A Központi Sterilizálóban kétféle sterilizálási eljárást alkalmazunk:

Klinikai transzfuziológia

Vezető: Dr. Törteli Ibolya
Asszisztens:  
Telefonszám: 77 / 522-024
e-mail:  

Patológia

A patológiai osztályokon egyrészt a gyógyítást, a betegellátást segítő diagnosztikus munka, másrészt a kórházban elhunyt személyek kórboncolása, a gyógyító munka minőségének egyfajta kontrollja történik.

A kórszövettani vizsgálat során minden élő egyénből, bármilyen műtét, avagy ún. endoszkópos vizsgálat, biopszia kapcsán eltávolított anyagot (szövetrész) a törvény előírásainak megfelelően feldolgozunk, és értékelünk.

Az értékelést mikroszkópos vizsgálattal végezzük.
A leletben megfogalmazott diagnózis és javaslat képezi az alapját a további gyógyító eljárásoknak: műtétet vagy korábbi műtét kiterjesztését javallhatja, gyógyszeres, sugár vagy egyéb más terápiás eljárást indikálhat.

A citológiai vizsgálathoz szükséges mintát többnyire vékony tűvel (emlőből, pajzsmirigyből, nyirokcsomóból stb.) vagy speciális eszközzel (nőgyógyászati citológia esetén) veszi klinikus orvos vagy patológus orvos (kórházunkban pajzsmirigy-vizsgálatok esetében).
A mintákból kenetek készülnek, amelyek a szövettani vizsgálatnál egyszerűbb és gyorsabb eljárás keretében válnak értékelhetővé.

A patológiai munka harmadik, ma már jelentőségében az előző két tevékenység mögé szorítkozó területe az orvosi munka minőségbiztosításában fontos kórboncolás.

Radiológia

A Radiológiai osztály hat részlegében végzünk képalkotó diagnosztikai tevékenységet. A vizsgálatokhoz – a hagyományos röntgenfelvételek kivételével - előjegyzés szükséges.

Minden vizsgálat beutaló köteles, CT vizsgálathoz szakorvosi (nem háziorvosi) beutaló szükséges.

Röntgen részleg:

I.

  • fekvő- és járóbetegek röntgenvizsgálata: a hagyományos röntgenfelvételek mellett speciális reumatológiai, ortopédiai, traumatológiai terheléses felvételek készítése
  • fekvő- és járóbetegek részére urográfia

II.

  • gastroenterológiai vizsgálatok: nyelés-, egyes ill. kettős kontrasztos gyomor-, vékonybél-, vastagbél vizsgálat.

Tüdőbeteg gondozó

Intézetünkben széles körű járóbeteg szakellátás és gondozás folyik, mely magába foglalja a mellkasi és belgyógyászati betegségek orvoslását. Korszerűen felszerelt Légzésfunkciós és Allergológiai laboratóriummal rendelkezünk, így lehetőségünk van a krónikus bronchitises, emfizémás, asztmás és allergiás betegek teljes kivizsgálására.
 
Asztmagyanú esetén előjegyzés alapján provokációs légzésfunkciós vizsgálatot végzünk, melynek segítségével biztosan meg tudjuk állapítani, illetve ki tudjuk zárni az asztmás megbetegedést. Krónikus bronchitises, emfizémás betegeknél légzésfunkció és szükség esetén terheléses vizsgálat is készül annak érdekében, hogy állapotukat objektíven nyomon követhessük.
 
Allergiagyanú esetén bőrtesztet készítünk, amelyhez az allergének széles körű skálájával rendelkezünk, és szükség esetén további immunológiai vizsgálatokat is indítunk. Ezek elvégzése után, a kóroki tényező megállapítását követően beállítjuk a szükséges kezeléseket.

Beutalt betegeinknél mellkasröntgen, rétegfelvétel, mellkas-átvilágítás (képerősítővel) készülhet. Ezen betegeinknél EKG, HOLTER (12-24 órás) készítésére, oxigénszaturáció mérésére is lehetőségünk van. Az egyidejűleg elvégzett ABPM, EKG monitorozás és pulzoximetriás monitorozás az obstruktív alvási apnoe diagnózisának megközelítését is lehetővé teszi.

Szakrendelőnkben a fizikális vizsgálat mellett a fentiekben felsorolt vizsgálati eljárásokat korrekt módon értékeljük és összefoglaljuk.
Ki kell emelni a tbc-s betegek gondozását, a gyermekek tuberkulin szűrését (calmette védőnő végzi). Ezt a tevékenységet egy országosan összekapcsolt számítógépes program előírásai alapján, annak aktív résztvevőiként végezzük.

Fiziko- és mozgásterápia

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Intézményi gyógyszertár

A kórház gyógyszertára végzi a betegellátó osztályok, diagnosztikus egységek gyógyszerrel, vegyszerrel, kötszerrel való ellátását.
Számos magisztrális gyógyszert is készít.

A felhasználók számítógépen rendelhetnek, s a teljes gyógyszerforgalom, a rendelések és a készletek nyilvántartása is elektronikusan történik.

A gyógyszertár havi rendszerességgel készít kimutatást a felhasználásról, ami része az intézmény kontrollingrendszerének.

Gyógyszerészek Beosztásuk Szakvizsgáik
Baloghné Dr. Pozsonyi Ildikó főgyógyszerész gyógyszerhatástan, toxikológia
Aradszkyné Dr. Tóth Mariann gyógyszerész  
Dr. Szabó Zsófia gyógyszerész  

Onkológiai gondozó

Az onkológiai gondozó és szakrendelő beutaló nélkül is fogadja a betegeket.
A szakrendelés végzi a nőgyógyászati szűrővizsgálatokat, hüvely- és méhnyakkenet mintavételt, emlővizsgálatokat, valamint a más járóbeteg-rendelésekről, a háziorvosok, a kórházi orvosok konzíliuma által a rendelésre beutalt daganatos, illetve daganatgyanús betegek szakvizsgálatát és véleményezését, a területileg illetékes onkológiai szakbizottsághoz küldését.
Az onkológiai gondozóban folyik a már műtéten, kemoterápiás és sugárterápiás beavatkozáson átesett betegek meghatározott protokoll szerinti vizsgálata, gondozása.

Az gondozó orvosai Beosztásuk Szakvizsgáik
Dr. Bánfi József főorvos, gondozóvezető onkológia, nőgyógyászat

Telefonszám: 2282
A gondozó helye: a rendelőintézet földszintje

Szájsebészet

Vezető: Dr. Botos Endre főorvos
Asszisztens: Dér Jánosné Sere Éva
Tel. mellék: 2121

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

SynLab Hungary Kft. kiskunhalasi laboratóriuma

A laboratórium mintegy 275 féle vizsgálat elvégzésére vagy - más laboratóriumokkal való együttműködés keretei között - elvégeztetésére vállalkozik.
Azok a vizsgálatok, amelyeket helyben végzünk, általában egy nap alatt elkészülnek, míg a speciális kérések teljesítése 1-4 hetet vesz igénybe.

A laboratórium rendelőintézeti részén a mai követelményeknek megfelelő, modern vérvételi helyeket alakítottunk ki, ami lehetővé teszi, hogy betegeink a lehető legrövidebb ideig várakozzanak.
Vérvételre 7-14 óráig várjuk a pácienseket. Természetesen a megfelelő időpont kiválasztásában a beküldő orvos együttműködését kérjük, hiszen a betegek éhgyomorra történő mintavétele néhány esetben igen lényeges.
A diéta megbeszélésére ugyanígy felkérjük a beküldő kollégáinkat.
Az eredményeket reggel 7 és 8 óra között, valamint 12 és 15 óra között adjuk ki.

Rendszeresen részt veszünk több külső és belső minőségellenőrzési programban is, amelyekről minőségi bizonyítványt kapunk. Ez lehetőséget ad tudományos kutatásokban való részvételre, együttműködésre is.
 
Tájékoztatjuk a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház ellátási területébe tartozó lakosságot,
hogy a laboratórium is előjegyzéses rendszert vezetett bea törvényi előírások betartásával,
2009. november 02-val.

Előjegyzés kérhető:

BORÓKA PATIKA

Váltsa ki helyben, kényelmesen gyógyszereit, gyógyászati segédeszközeit !

boroka_patika.jpgA Boróka Patika vény nélküli és orvosi rendelvényre kiadható készítményeket, valamint gyógyászati segédeszközöket, táplálék-kiegészítőket, vitaminokat, gyógyhatású készítményeket és higiéniás termékeket forgalmaz.

Nyitva 8 - 16 óráig

A kórház főépületében a bejárattól balra.

A gyógyszertár vezetője:
Baloghné Pozsonyi Ildikó

Élelmezés

A konyha üzemeltetője 2009.09.01-től a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház.

Élelmezésvezető : Faragóné Hován Éva
Telefonszám: 77 / 522-027

Anyaggazdálkodás

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Vezető: Almási Dezsőné
Telefonszám: 77 / 522-088
e-mail: anyag (@halasi-korhaz.hu)

Pénzügyi csoport

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

mb. osztályvezető: Kordás Róbertné
Telefonszám: 77 / 522-028
e-mail: penzugy (@halasi-korhaz.hu)

Munkaügyi csoport

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Vezető: Opóczki Magdolna
Telefonszám: 77 / 522-038
e-mail: munkaugy (@halasi-korhaz.hu)

Energetikai szolgáltatás

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Informatikai csoport

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

csoportvezető: Huszka Norbert
Telefonszám: 77 / 522-082
e-mail: nhuszka (@halasi-korhaz.hu)

Műszak, üzemeltetés, karbantartás, szállítás, udvar

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Vezető:  
Telefonszám: 77 / 522-057
e-mail: muszak (@halasi-korhaz.hu)
e-mail (Vicai Zsolt): rendeszet (@halasi-korhaz.hu)

Takarító szolgálat

Elnézést kérünk, de ez az oldal még fejlesztés alatt áll !

Vezető: Czibolya Jenőné
Telefonszám: 77 / 522-000 (2163)
e-mail:  

Kórházunk

Kiskunhalas, Kiskőrös, Kecel és a környező települések lakosságának kínál egészségmegőrző, betegség-megelőző, diagnosztikai, műtéti és ápolási gyógyító egészségügyi szolgáltatásokat, rendszeres gondozási, eseti ambuláns, egynapos sebészeti és fekvőbeteg ellátás keretében.

Elérhetőség

KISKUNHALAS
Kórház és szakrendelő

  •   6400 Kiskunhalas,
         Dr. Monszpart L. u. 1.
  •   06-77/ 522 000
         06-77/ 522-022 (előjegyzés)
  •   06-77/ 522 011
  •   igazgatas(@)halasi-korhaz.hu
         elojegyzes(@)halasi-korhaz.hu
 
KISKŐRÖS - Szakrendelő
  •   6200 Kiskőrös,
         Kossuth L. u. 6.
  •   06-78/311-922, 06-78/311-340
         és 06-78/311-484
  •   igazgatas(@)halasi-korhaz.hu
         elojegyzes_kiskoros(@)
         halasi-korhaz.hu
 
KECEL - Szakrendelő
  •   6237 Kecel, Fő tér 3-4.
  •   06-78/ 420 211
        +36 30/ 526 4751 (előjegyzés)
  •   igazgatas(@)halasi-korhaz.hu

Térkép

Projekt